Folyamatban
Menüpontok
Sikersztorik
Fodor Miklós
Fodor Miklós
Budapest

2019. decemberben rendeltünk először terméket.

Elsőként a Peak-t próbáltuk ki, és nekem azóta is ez a kedvencem.

Januárban volt egy komoly influenzám pedig szinte sosem kapom el, és lázas sem szoktam lenni. Most viszont 5 napig volt lázam, és 2x vettem be lázcsillapítót összesen. Ezen kívül csak a Peak-t használtam naponta 6 fújást.

Azóta általában csak  kettőt fújok, és nem is mindig jut eszembe.

A másik kedvenc a Sleep. Lassan 30 éve élünk együtt, és nem emlékszem olyan éjszakára, hogy a férjemnek ne lettek volna rémálmai.

A Sleep használatával teljesen megszűntek, de ha este elfelejti fújni, akkor ugyanúgy előjönnek.

Harmadik volt a Brain, ami a koncentrálásban segít. Ezért ezt akkor használjuk, ha sokáig kell topon lennünk.

Én egyáltalán nem kávézom, mert túlságosan felpörgeti a pulzusomat. Viszont a Boostnak nincs ilyen mellékhatása, és mégis ébren tart, ha napközben álmos vagyok.

A CBD olajat kb. 1 hónapja használjuk. Nekem napi 2 csepp is elég, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok tőle.

A CBD-s kávét még én is szeretem, mert nincs durva keserű íze, és az állaga is selymesebb. A krémek minden álmomat felülmúlják. A Relief percek alatt múlasztja el a vállfájdalmamat. A Revive éjszaka, a Renew pedig nappal dolgozik azon, hogy pár évet letagadhassak a koromból. 

A következő körben jönnek az esszenciális olajok. Eddig még semmiben nem csalódtunk.

Weboldalunk Sütiket (Cookies) használ a magasabb felhasználó élmény miatt. Az oldalra való belépéssel hozzájárulsz, hogy Sütik (Cookies) legyenek elhelyezve a gépeden.
Bezárom