Folyamatban
Menüpontok
Sikersztorik
Tóth László
Tóth László
Csomád

Hihetetlen csodákat éltem át nagyon rövid idő alatt! Köszönöm MDC! Köszönöm a meghívást Brigi!

Nagyon túlsúlyos voltam, 110 kiló. Magas vérnyomásra, asztmára, refluxra is gyógyszert szedtem. Immunrendszerem nagyon le volt gyengülve, energiám alig. Januárban kezdtek el komolyabbra fordulni a tüneteim. Mivel nem nyugtatott meg orvosom „ezekkel a betegségekkel jól együtt lehet élni” hozzáállása, elkezdtem gőzerővel keresni a megoldást. Először is, sokkal több gyümölcsöt, kezdtem fogyasztani. Rengeteg narancsot, a fagyasztónkból málnát, meggyet, ezekből napi minimum fél kilót, mindig reggel éhgyomorra. És sokkal több zöldséget is, hagymát, fokhagymát meg mindenfélét. Ezen kívül vitaminokat is. Javult is valamennyire az állapotom, asztma gyógyszereim egy részét el is tudtam hagyni (két pipával és egy tablettával éltem együtt előtte), a refluxra valókat pedig teljesen elhagyhattam! Jó dolog ez az életmódváltás!

Ekkor jött Brigi és segítségül ajánlotta a MyDailyChoice termékeit, egy erőnlétfokozó, roboráló spray-t és a teljes spektrumú 500-as CBD-t. 

2020. március 24-én kezdtem a kúrát. A spray-tól már az első naptól óriási energiám lett. Kimentem és sétáltam gyorsabb tempóban 5 km-t, ilyenre rég nem volt példa. Ez az aktivitás meg is maradt és ez szuper! Aki ezt átélte már, az ezt megérti, hiszen „hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell…” Hét-nyolc nap után kezdtem érezni, hogy lejjebb ment a vérnyomásom és az asztmám még tovább enyhült. Ekkor csökkentettem a vérnyomás gyógyszert és az asztma gyógyszert is, ezt egészen addig, hogy arra csak tünet esetén használok egy pipát. Eddig semmi gond… Viszont gyanús lett, hogy talán fogytam valamennyit? Ééés igen! Lement 3 kiló! Hurrrráááá! Mert eddig nem igazán sikerült fogyni.

Ha már így alakult, elkezdtem még jobban figyelni a táplálkozásra. Délig csak gyümölcs (meg persze kávé) és az utolsó étkezés délután ötkor. Ennyi. Nem könnyű, de nem is kibírhatatlan. Ebédre még sütit is eszek, a feleségem sokszor süt valami finomságot. Így lement további 2 kiló 12 nap alatt.

Ekkor jött Brigi ajánlására még további három spray. Egy agyműködést javító, amiben nagyon sok összetevő van, köztük rezveratrol, ami pl a Merlot-ban vagy a Pinot Noir-ban van, emellett rengeteg vitamin és egyéb összetevő van, antioxidánsok, szarvasagancs bársony, és a bolygónkon található szupergyümölcsök kivonatai. Ezen kívül egy lúgosítót továbbá egy testsúlykontroll spray-t, ami a zsírt bontja közvetlen. Több spray-ban is vannak fogyást támogató összetevők, emellett ez a négyes nagyon jó immunrendszer optimalizáló hatású.

De engem, ami legjobban érdekelt az a testsúlykontroll! Mert „vérszemet kaptam” és fogyni akartam! Megnéztem a videót, elolvastam, amit írnak róla. Na, persze, hiszi a piszi! De azért csak kipróbáltam. 

2020 március 31-én kezdtem a kúrát. 12 napi diéta után már úgyis kellett egy kis motiváció, hiszen ekkorra már kiürülnek a szervezet raktárai és ez az időszak már a valódi fogyás időszaka. Szépen elkezdtem az ajánlás szerint használni a testsúlykontroll spray-t, napi 3x6 fújás, étkezések előtt 20 perccel, csökkentett zsírtartalmú ételek. Kicsit gondban is voltam, mert eddigre már csak kétszer étkeztem, persze a délelőtti gyümölcsön kívül. De a sikerért megoldottam valahogy. Azt is olvastam sok fórumon, hogy kell pár nap, hogy kifejtse a hatását. Másnap reggel kíváncsisággal vegyes izgatottsággal álltam mérlegre, fél kiló mínusz! Hm, ezt nem értem, pedig a háromszori fújás miatt tegnap még többet is ettem. Ja, persze, tegnapelőtt milánói volt az ebéd, meg csupacsokis muffin, biztos azok megfogták a vizet és mostanra kiment. Majd holnap kiderül, mit tud ez a szer! Ebédre zöldséges kuszkusz, két szelet fokhagymás sült tarjával, kicsit azzal a szaftos résszel meglocsolgatva, és frissen készült házi kakaós csiga. Másnap reggelre mínusz 40 deka. Na, ezt magyarázzam meg! Nem tudom megmagyarázni, de nagyon tetszik! Még ezen a napon újra lehetőségem adódott egy nagy sétára, ez már majdnem kocogás lett, sőt, este megismételtem, mert teljesen felpörgetett a napi 40-50 deka mínusz. Még direkt kevesebbet is ettem, csak két tányér gulyásleves és egy joghurt egész nap, meg a narancsok. Egyel kevesebb adag testsúlykontroll spray-t nyomtam. Harmadik reggelre NULLA fogyás. Hm, ezt rossz átélni. Minden fogyókúrázó tudja, hogy nem szabad minden nap méredzkedni... Elvileg. ..

Visszaemeltem háromra a testsúlykontroll adagolását. Negyedik reggel mínusz 40 deka. Megy ez… Újabb nap, éppen felfutóban a koronavírus. Ovi nincs, feleségem dolgozik, én vagyok a pesztra. Vidéken lakunk, a falu szélén, kilométereket sétálhatunk anélkül, hogy bárkivel találkoznánk. A kert is elég nagy, 50 gyümölcsfa, pár száz málna, szőlő, ribizli, meg úgy minden is. Nem okoz gondot az itthon maradás sem. De kislányom kitalálta, hogy menjünk el sétálni, szedjek neki pitypangokat és keressük meg a tücsökkirály házát meg a manók barlangját, és majd ő odavezet, mert megtudta, hogy a világ végén vannak és ő tudja is oda az utat. Ennek megfelelő távot mentünk. Oda… Aztán amikor elfáradt, akkor „apa vegyél fel” és jöhettem vissza karjaimban vele. Kicsit el is szundított. könnyű séta volt, épp csak 20 kiló lehet. Másnap reggel mínusz fél kiló! Ezt legalább érteni véltem. Viszont reggel újra 8 kilométeres sétával kezdtem. Januárban, februárban örültem, ha 20 percet a szabad levegőn tudtam lenni, most meg ilyenekre vagyok képes! Hihetetlen! Következő reggel újabb fél kiló mínusz. Aztán újra húsz deka...

Eddig mínusz 13!

Továbbra sem tudom megmagyarázni, hiszen a fogyókúra elején könnyű viszonylag sokat fogyni, de én jócskán benne voltam már, mikor a testsúlykontroll spray-t elkezdtem használni. Igaz, hogy nagyon le voltam robbanva és jócskán túlsúlyos voltam, vagyok még mindig, így biztos könnyebben fogyok, mint egy 60 kilós. Ugyanakkor, aki már fogyókúrázott, az pontosan tudja, mennyire óriási dolog a napi 20-50 dekák leadása. Ahogy írtam, nem tudom megmagyarázni. Magyarázat keresés helyett én azonnal kértem, hogy beléphessek partnerként és élvezhessem annak minden előnyét, akár ingyen kapjam a termékeket vagy éppen még pénzt is kereshessek velük.

Őszintén és saját jó tapasztalatom által merem a termékeket ajánlani. Kérdés esetén keress bátran, és ha szeretnéd, segítek Neked! Mert engem a termékek meggyőztek és meggyőzött az őszinte, elkötelezett és alázatos hozzáállás, amit itt találtam! Köszönöm MDC, köszönöm Brigi!

Egy igazi CSODA történt, történik velem, és nekem csak annyi dolgom van, hogy ne álljak az útjába! Szeretettel várunk a csapatba, ha Te is erre vágysz!

Üdvözlettel

Tóth László

+36302744536

Folytatása következik!


Weboldalunk Sütiket (Cookies) használ a magasabb felhasználó élmény miatt. Az oldalra való belépéssel hozzájárulsz, hogy Sütik (Cookies) legyenek elhelyezve a gépeden.
Bezárom